Petőfi ironikus-játékos verseit fogom összevetni a romantikus-individualista alanyi verseivel. Kezdeném az egy hajfürthöz és a szeptember végén című versekkel.
A szeptember végében Petőfi egy virágzó tájat lát, de távolabbra mutat ahol a hegy csúcsain már a hó is látszik, itt egy ellentétet vehetünk észre a tél és a nyár között. Ő a szívében még a nyarat érzi, de akaratlanul is megüti a fejét a tél. Úgy érzi, hogy csak úgy telnek az évek és akármikor meghalhat, hiszen azt kérdezi a kedvesétől, hogy “holnap nem omolsz-e sirom fölibe?”. Már azon tanakodik, hogy mit fog tenni szerelme ha meghal és sírni fog-e utána , és képes lesz halála után egy másik férfihoz hozzámenni. Az utolsó versszakban azt mondja, hogyha esetleg más férfit választana, akkor hagyja ott a fátylát hogy a sebeit azzal gyógyítsa be, hiszen ő örökké szeretni fogja. A versnek szomorú a hangvétele, nagyon negatívan gondolkozik a költő. A halál van már a szeme előtt és, hogy a kedvese már nem őt fogja szeretni majd. Az érzelmei nagyon erősek a nő iránt, hiszen a szerelme a síron túl is tart, viszont kétségei vannak ezt a kérdő mondataiból is láthatjuk. A hajfürthöz versben pedig egy barna hajú lányt látunk Petőfivel,akitől kapott egy hajfürtöt a búcsúzkodás utolsó órájában. Petőfi amikor ránéz erre a hajfürte a boldogság minden órája eszébe jut, és emelett a szerelmi órák is. A fürt a szomorúságot elűzi tőle, azonban az utolsó mondatban azt mondja, hogy hosszan függnék e hajszálon, de már mást szeretek. Szóval a vers érdekes fordulatot vesz, hiszen eddig úgy érezhettük, hogy igazi érzesei vannak.
Érdekes, hogy Petőfi az első versben milyen érzelmes és mennyire kitart szerelme mellett, mennyire erősek iránta az érzelmie és, biztos abban, hogy örökké fogja őt szeretni. Itt a szomorúságot tudjuk kivenni a mondataiból és a félelmet a jövővel kapcsolatban. A második versben a boldogságról beszél és a boldog percekről amit eltöltött ezzel a lánnyal, de a végén azonban kiderül, hogy már mást szeret.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése