Hamlet monológja
Drága Ophelia, tudom sose jut el hozzád ez a levél, de
muszáj kiírnom magamból. Egyik este láttam apám szellemét, elmondta, hogy Claudius
megölte az apám! De még el kell mondanom valamit, kérlek bocsáss meg. Apád kihallgatta
egy függöny mögött a beszélgetésünket anyámmal és én nem tudtam ki lehetett ott,
ezért egy karddöféssel végeztem vele. Ó, istenem hiszen én gyilkos vagyok. Ezek
után megértem miért tetted azt amit. Az én szememben te nem őrült vagy, hanem
egy hős. Hiszen megmutattad, hogy van könnyebb út is. Hogy van megoldás a
fájdalom ellen. Hogy nem kell ezt az életet élnem, ami nélküled lehetetlen. Aki
képes szembenézni a saját életével az számomra egy hős. Szeretnék veled lenni,
a karjaid között. Szeretnék veled beszélni. Hallani a gyönyörű hangod, és látni
a gyönyörű arcod. Ophelia, ígérem nem sokára veled tartok, csak megbosszulom
apám halálát. Kínoz a tudat, hogy meghaltál. Kínoz, hogy anyám hűtlen apámmal.
Kínoz, hogy apám testvére megölte apám. Ó, Ophelia mondd, miért történik velem
mindez? Miért hagytál ilyen magányosan? Miért nem segíthettem? Miért nem
búcsúztál el tőlem? Annyi kérdésem lenne hozzád, de te nem hallod őket hiába
próbálkozom. De esküszöm végzek a trónbitorlóval és megyek hozzád. Ó, drága
szerelmem, miért nem temethetnek el téged úgy ahogy mást is? Pedig te vagy a
legbátrabb ember az én szememben. Milyen ítélet az amit te kaptál? Ki nem
érdemli meg ezt a tisztességet? Ne félj találkozunk mi még és ott közösen
fogunk élni. Ott nem hagyhatsz így magamra. Nem hagyhatod hogy egyedül végezzen
velem a balsors fintora. Ott élhetjük boldog életünket a hitvány emberek
nélkül.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése