Hamlet monológja


Drága Ophelia, tudom sose jut el hozzád ez a levél, de muszáj kiírnom magamból. Egyik este láttam apám szellemét, elmondta, hogy Claudius megölte az apám! De még el kell mondanom valamit, kérlek bocsáss meg. Apád kihallgatta egy függöny mögött a beszélgetésünket anyámmal és én nem tudtam ki lehetett ott, ezért egy karddöféssel végeztem vele. Ó, istenem hiszen én gyilkos vagyok. Ezek után megértem miért tetted azt amit. Az én szememben te nem őrült vagy, hanem egy hős. Hiszen megmutattad, hogy van könnyebb út is. Hogy van megoldás a fájdalom ellen. Hogy nem kell ezt az életet élnem, ami nélküled lehetetlen. Aki képes szembenézni a saját életével az számomra egy hős. Szeretnék veled lenni, a karjaid között. Szeretnék veled beszélni. Hallani a gyönyörű hangod, és látni a gyönyörű arcod. Ophelia, ígérem nem sokára veled tartok, csak megbosszulom apám halálát. Kínoz a tudat, hogy meghaltál. Kínoz, hogy anyám hűtlen apámmal. Kínoz, hogy apám testvére megölte apám. Ó, Ophelia mondd, miért történik velem mindez? Miért hagytál ilyen magányosan? Miért nem segíthettem? Miért nem búcsúztál el tőlem? Annyi kérdésem lenne hozzád, de te nem hallod őket hiába próbálkozom. De esküszöm végzek a trónbitorlóval és megyek hozzád. Ó, drága szerelmem, miért nem temethetnek el téged úgy ahogy mást is? Pedig te vagy a legbátrabb ember az én szememben. Milyen ítélet az amit te kaptál? Ki nem érdemli meg ezt a tisztességet? Ne félj találkozunk mi még és ott közösen fogunk élni. Ott nem hagyhatsz így magamra. Nem hagyhatod hogy egyedül végezzen velem a balsors fintora. Ott élhetjük boldog életünket a hitvány emberek nélkül.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A viták az Antigonéban

Madách-Petőfi történelemszemlélete

Szeret szó